Hatalmas elvárásaim vannak a hozzám közel álló emberekkel szemben, és a legnagyobb, ami úgy érzem, hogy szinte a lehetetlennel határos: az ŐSZINTESÉG! Az elmúlt évek során úgy tapasztaltam, hogy tényleg hatalmas elvárás ez sokaknak.
Alapvető elképzelésem, hogy az őszinteség kevésbé fájdalmas, mint az utólag lebukott hazugság. Ott nem is maga az eredeti tett az ami szíven üti az embert, hanem maga az árulás ténye, akár a mi védelmünkben történt, akár nem. Szerintem nagyon kevés olyan igazán jó ok létezik, ami miatt engedett hazudni azoknak, akik elvileg fontosak nekünk. Ez minden kapcsolatra igaz, a szülőtől kezdve, a barátságon keresztül, a párkapcsolatig.
Párkapcsolatban azt a szükséges bizalmat játsszuk el vele, amitől partnerünk a nagyobb kérdésekben is meginoghat velünk kapcsolatban, mint például a hűség...ha már arra az egyszerű kérdésre sem tudunk teljes őszinteséggel válaszolni, hogy buli után hol töltöttük az éjszakát, vagy milyen állapotban, és utólag bukunk le, akkor párunk miért higgye el később azt, hogy az ilyen görbe éjszakákon hűségesek maradtunk? Hiszen ha apróságban "füllentünk", akkor a semmiségeket mi magunk fújjuk fel, azáltal, hogy nem egyszerűen elmondjuk, hanem sunnyogunk, és amikor kiderül a turpisság, akkor próbáljuk azzal elsimítani, hogy "De hát nem volt semmi...".
Akkor miért a nagy sunyítás, ahelyett, hogy szépen magunktól az elején elmondanánk a semmiséget...párunk ezzel nem ellenőrizni, vagy elszámoltatni akar minket. Sima érdeklődése a napunk, vagy események iránt azt jelenti, hogy fontosak vagyunk neki.
Gondolom itt minden pasi felhördül, hogy na persze, de kíváncsiak vagytok az igazságra? Ha kérdezünk, az azért van mert érdekel a válasz! Nem minden pillanatotokkal elszámoltatunk titeket, és nem azt feltételezzük, hogy na tuti valamit csináltatok...az egyetlen, ami ebben rejtett tartalom, vagy burkolt teszt az az, hogy mennyire vagytok őszinték velünk. Nem szándékos ez részünkről, de a bizalmunkat csak építhetitek, és megelőzhetitek a féltékenykedést azzal, ha az apróságokat is nem elhallgatjátok, hanem őszintén viszonyultok hozzánk. Ennyire egyszerű.
Eddigi tapasztalataim alapján a pasik ezt azért nem értik, mert ők nem igénylik ezt a megerősítést. Vagyis a legtöbben, persze vannak kivételek, de nem túl sokan. Mint, ahogyan a nők közül sem érti ezt mindenki. Érzelmesebb férfiak és pasisabb felfogású nők. Különbözőek vagyunk, de abban minden nő egyforma, hogy a tettekkel bizonyíthattok és erősíthettek meg bennünk dolgokat. Az őszinteség erősíti a bizalmat...
Aki pedig hazugságokkal, füllentésekkel, elhallgatásokkal "ápolja" a kapcsolatát, az csupán álszent, és komolyabb gondok is ott, mint a bizalom hiánya...olyan ez, mint az ártatlanság vélelme, megillet mindenkit, de ha ezt a másik kijátssza, az probléma. A férfiak ugyan azt vallják, hogy amiről nem tudnak, vagy nem tud a párjuk az nem fáj, de akkor mire fel a hiszti, ha féltékeny az asszony? Hiszen végül is, a megcsalás is működhetne ezen az elven, és ha az egyikben ezt vallod, akkor miért higgyük el, hogy a másikban is? Logika és következetesség...
És végül egy dal, ami épp idevág, vagyis nekem személyes kedvencem, és ha ezen a témán rágódok mindig eszembe jut...
...vagyis, most így végiggondolva legyen kettő, egy régebbi, és egy új, ami pont arról szól, hogy mennyire másként látja a két nem a kérdést...
Nem kell egyetértenetek, de valamiért csak olvastok...:) ;)
