7/28/2015

Miss Negatív

A hétvégén többször is megkaptam, hogy negatív vagyok. Életem több területét is érintették ezek a kritikák, így elgondolkodtam rajta...Félre ne értsétek közel, s távol nem magyarázkodni óhajtok, főleg nem vadidegenek miatt. Ennél azért több önbecsüléssel rendelkezem.


Először is jött egy komment az előző bejegyzésemhez, miszerint túl kemény vagyok nőtársaimhoz...Kritikus vagyok, ezt bevallom. Pont ma olvastam, hogy valami botrány volt abból, hogy egy hapsi nyilvánosan kritizálta a nőket egy közösségi oldalon. Ezen elgondolkodva végigpörgettem eddigi megnyilvánulásaimat. 
Vallom, hogy a nők mind úgy szépek, ahogy vannak, hogy fogadják el magukat olyannak, amilyenek, és senki és semmi kedvéért ne változzanak!
Amitől kiborulok, hogy nagyon kevés nő maradt egyéniség a mai világban, ez nagy fájdalmam. Ezért is kritizálom a legnagyobb divathülyeségeket. Ugyanis pontosan azt hirdetik, hogy nézzünk ki mind pontosan ugyanúgy, korra és alakra való tekintet nélkül. Ami teljes ökörség, hiszen egyediek vagyunk, nem csak külsőben, de lélekben és személyiségben is. És NEM KELL, HOGY MINDENKINEK MINDEN PONTOSAN UGYANOLYAN JÓL ÁLLJON. Nem fog, ezt kell beismernünk, és továbblépnünk rajta.
Ebből kiindulva kritizálok, ugyanis sokaknak gond van az önképével. Mindenki a saját személyiségének, és igen, az alakjának megfelelő göncöket hordja, és ez NEM csak a nőkre vonatkozik!!!
Erről még nem írtam, de a férfiak kinézetével is gondjaim vannak. Nem bírom a tucatembereket, a most a converse cipő, a baseball sapka félrecsapva, a bokámat veri a gatyám ülepe divat embereket. 
Totál úgy tűnök, mintha valami divatguru lennék. Nem vagyok az, sőt magam vagyok a divatkatasztrófa. Viszont a jó ízlés és a polgárpukkasztás határain belül.
Nincs gondom a szélsőséges öltözködésekkel sem, ők legalább egyéniségek, önmagukat adják!
Tehát elmondhatom, hogy lényegében amit hiányolok, az a személyiség az öltözködésben és viselkedésben!
Valamint, ha már divatolni akarunk, akkor tegyük az ízlésesen, és legyünk tisztában önmagunkkal.

Szóval kedves kommentelő ismeretlen ismerősöm: Nem csak a rossz dolgokat látom az embereken, és nem csak ezeket jegyzem meg. Értékelem a bátorságukat, amiért mernek kihívóbban öltözködni, de már nem azért, de ha senki nem állít görbetükröt bizonyos kifacsart divatötletek elé, akkor csak leshetjük tovább az irritáló öltözeteket. Vagy talán te szeretnéd, ha ezzel a lendülettel változó divat eredményeként a gyereked, vagy unokád majd egy szál franciabugyiban és melltartóban rohangálna majd az utcán, csak mert az az aktuális divat, és nem szólnál, mert ő elég bátor, hogy így kimenjen? Ha most nem változtatunk és ennyiben hagyjuk a dolgokat, akkor mi magunk adjuk alájuk a lovat.

Amúgy mit csináljak, politizáljak? Megtehetném, de nem lenne hosszú életű. Akkor ha nem hallotok rólam, küldjétek utánam a gulyást, mert jött értem a fekete autó...Egyébként meg pont ezért olvastok engem. Ha nem tetszik, nem kell...Szerintem sosem lealázok másokat, vagy rombolom mások önbizalmát, hanem pont hogy próbálok olyan gondolatokat belecsempészni az írásaimba, ami pozitív...

Imádom, ha utáltok...Pusszantás Miss Negatívtól...ohh, és érik a pasis bejegyzés...kiverik nálam a biztosítékot :)